Nagyhírű szerzőkről, művészekről, poétákról, felfedezőkről nem csupán elneveznek tereket, középületeket, ünnepeket, díjakat, hanem ők maguk is titulust intermediálhatnak valamelyik eseménynek, objektumnak, amit valaki feljegyez, továbbad és a szófordulatok egyfajta kollektív konvenciónak köszönhetően, beépülnek a köztudatba, az irodalomba, a legendákba. Így történhetett ez a velencei Sóhajok hídja esetében is, hiszen ezt a címet Lord Byron lírikustól származtatják.

Természetesen, mint minden figyelemre méltó látványosság esetében, életre kelnek a különféle lokális legendák és történetek sorai. Idővel, ahogyan ez megesett, a Sóhajok hídja dolgában is a variábilis történetfonás közepette felülkerekedik egy-egy rémhistória, bizarr és olykor természetellenes történet-ábrázolás, amiről az utókor már nem valószínűsíthető, hogy meg tudja határozni, a képzelőerő és a valóságon alapuló szegmensek hovatartozását. A Sóhajok hídja a helyiek élénk és érdekfeszítő elbeszélései mellett, az írói képzelet világát is felpezsdítette.