Szakértők szerint, víz nélkül pár óráig még kibírja az ember, akár még a legmelegebb vidékeken is, azonban oxigén nélkül egy-két perc után megfulladna. Tehát, az oxigénben dús friss levegőre elengedhetetlenül szükség van. Ennek érdekében, szinte mindenki szellőztet időnként, de a legideálisabb megoldást a hővisszanyerős szellőztető jelenti.
Bár sokan furcsán néznek, amikor hallják a megnevezést, azonban úgy áll a helyzet, hogy ezzel a berendezéssel minimálisra lehet csökkenteni a lakás hőveszteségét, ami a mai energetikai követelmények felől nézve rendkívül hasznos. A jelenlegi kínálatban a hővisszanyerős szellőztető a legenergiatakarékosabb ezen a területen. Ugyanakkor nagyon egészséges is, mivel kiszűri a levegőből a baktériumokat, a polleneket, így nem kell attól tartani, hogy betegségeket terjeszt, ráadásul az allergiával küszködök életét is megkönnyíti.
A hővisszanyerős szellőztető működése során semmiféle zaj nem keletkezik, ami a nyitott ablakos szellőztetés esetében nem mondható el mindig, főleg ha a munkaterülethez vagy repülőtérhez közel helyezkedik el a lakás.