Mi az a hinduizmus? – 1. rész

A hinduizmus érdekes vallás
A hinduizmus érdekes vallás

A hinduizmus az egyik legrégebbi ma ismert, szervezett formában gyakorolt vallás. A szent irataik i.e. 1500-1400-ig visszanyúlnak, így hatalmas hagyományai vannak ennek a hitrendszernek. A hinduizmus eléggé bonyolult és összetett mindazok számára, akik kívülállókként próbálják kicsivel jobban megismerni ezt a hitet, hiszen több millió istennel rendelkeznek, amitől rendkívül sokszínű ez a vallás.

 

Számos különböző vallási csoport és szekta követi ezt a vallást, emiatt egységes hitelvekről sem beszélhetünk, hiszen ez rendkívül változatos, akár egyik csoportról vagy közösségről a másikra is gyökeresen eltérhet még úgy is, hogy ezek egymás közvetlen közelében élnek. Az is érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy a követők számát tekintve, ez a harmadik legnagyobb világvallás, azonban mégis csak leginkább Indiában, valamint Nepálban vannak követői. Természetesen azt sem szabad elfelejteni, hogy India a világ egyik legtöbb lakossal rendelkező országa.

 

A Védák a legfontosabb írás a hinduizmusban, de az upanisádok is fontos helyet foglalnak el a hívek életében, ahogyan a Mahábhárata és a Rámájana eposz is. A hinduk ezekre az írásokra alapozzák a hitüket, számos írásfajta megtalálható, mint például himnuszok, filozófiák, imák, rituálék, versek vagy történetek. Más politeista vallásokhoz hasonlóan, a hinduizmusban is van egy főisten, annak ellenére, hogy összesen mintegy 330 millió istenük van összesen, a főisten nem más, mint Brahma. Úgy tartják, hogy Brahma jelen van a világmindenség minden elemében, bármilyen apró is legyen.

Author: admin