A cég, ahol az autó állapotfelmérés ára alacsony

autó állapotfelmérés ára

„Egyesek csak azért nem döntenek a kiszemelt kocsi átvizsgáltatása mellett, mert sokallják a szolgáltatás árát. Pedig hazánkban sok olyan cég van, akárcsak az autoallapot.hu oldalon is elérhető vállalat, ahol az autó állapotfelmérés ára egyáltalán nem mondható magasnak.

De mit is tartalmaz az autó állapotfelmérés ára és milyen körzetekre, városokra érvényes ez? Nos, a szolgáltatás Budapesten, Pest megyében, valamint Kecskeméten és Bács-Kiskun megye más pontjain érhető el, illetve 19.900 Ft-tól igényelhető.

Az autó állapotfelmérés ára igazából attól függ, hogy mit is akar az ember, mire van szüksége. Ezen belül az autó állapotfelmérés ára sok mindent tartalmaz. Gondolni kell itt a fényezés átvizsgálásra és a rétegvastagság alapos átnézésére is.

Nem mellesleg nem marad ki a vizsgálat során a számítógépes diagnosztika, a hibakódok kiolvasása, a fékek és futómű állapotának vizsgálata és persze a motortér ellenőrzése sem. A szakértők a szíjak, folyadékszintek, hűtők vizsgálatát is elvégzik. Sőt, egyszer sem marad ki a részletes, fényképes jegyzőkönyv és dokumentáció elkészítése sem a munka befejeztével.

Author: admin