Keretes vagy keret nélküli infrapanel falra és plafonra

Infrapanel fűtéshez

Az infrasugarak melegítő hatását egyre több területen alkalmazzák, hiszen általuk nagyon energiatakarékosan lehet hőt előállítani, valamint pozitív élettani hatásuk is van. Az infraszauna az egyik legismertebb felhasználási mód, azonban egyre elterjedtebb az infrapanel használata is.

Az infravörös sugarak segítségével működő panel bárhová elhelyezhető, falra, ablak alá vagy fölé, illetve a plafonra is. Beüzemeléséhez csupán egy konnektorra van szükség, ugyanis elektromos árammal működik, de ahogy már említettük, nagyon kevés az energiaszükséglete, ezért a működtetése nem jár óriási villanyszámlákkal.

Sőt, egyes fűtési rendszerek sokkal több áramot, illetve fűtőanyagot igényelnek, ezért főként olyan helyeken, ahol nehéz lenne egyéb megoldást kivitelezni, érdemes megfontolni az infrapanel telepítését. Kapható keretes és keret nélküli változatban, így akár teljesen el is rejthető, de ha valaki szeretné, akkor egy képként vagy festményként is elhelyezheti a falon. Ehhez persze a színes vagy festhető változatot kell választani, de a széles infrapanel választék erre is lehetőséget kínál.

Print Friendly, PDF & Email

Author: admin