Ismerkedés az iszlám vallással – 1. rész

Az iszlám egyik szimbóluma
Az iszlám egyik szimbóluma

Az iszlám egy olyan monoteista vallás, aminek gyökerei közösek a zsidó, arab, valamint keresztény hittel, így jelenleg is számos közös elemet találhatunk ezekben a hitrendszerekben. Az iszlámban a politikai, valamint vallási vezető szereppel Mohamed próféta rendelkezik, a szerepe és személye a leginkább fontos ebben a vallásban. Azok, akik ebben hisznek, úgy tartják, hogy ez az egyetlen és igaz vallás, ami létezik a világ keletkezése óta. Ez az egyik nagy világvallás a Földön, ami érthető, hiszen rengetegen hisznek benne.

lapjául Isten (Allah) szavának tekintett kinyilatkoztatást tekintik, amit maga Mohamed próféta adott át a követőknek a 7. században. Ezeket összegyűjtötték a követők a próféta halálát követően, ebből alakult ki az iszlám szent könyve, a Korán. A vallás követőit muszlimoknak nevezik, magyarosan leginkább muzulmánokként beszélünk róluk. Ez tekinthető a világ második legnagyobb vallásnak, ami a létszámot illeti, a keresztények után, hiszen 1,570 milliárd ember követi jelenleg.

Print Friendly, PDF & Email

Author: admin