Biztonságos gyerekülés a védelemért

Biztonságos gyerekülés
Biztonságos gyerekülés

A kisgyermekeknek, még akkor is ha már néhány évesek, különleges törődésre és odafigyelésre van szükségük a felnőttek részéről. A személygépkocsiban vagy más járműben való utazásuk során, kiemelt figyelmet kívánnak meg. A gyerekülés leginkább a kicsik biztonságát szolgálja utazás közben.

Az életkoruk előrehaladásával és a súlyuk gyarapodásával pedig érdemes cserélni azokat. Habár a legtöbb gyerekülés úgy van tervezve, hogy a „gyermekkel együtt nő”, de mindegyiknél meg van határozva egy bizonyos súly, amely felett már nem nyújt olyan biztonságot és kényelmet, mint amilyet megérdemelne.

Ezért is már néhány évesen érdemes cserélni fektetős gyerekülésről olyanra, amelyikben a kicsi ülve utazhat. Természetesen be kell szerezni a gyerekülés mellé olyan bázist, amire biztonságosan és stabilan csatlakozhat. Vannak olyan modellek is, amelyeknél ez a bázis hiányzik, viszont ilyenkor fokozott odafigyeléssel kell kikötni az ülést is mindamellett, hogy a lurkó bekötésekor sem érdemes elsietni a dolgot.

Author: admin