Az újszülött babaruhák biztos fogyóeszközök

újszülött babaruhák

9 hónapnyi várakozás után elérkezik az a mágikus pillanat, amit egyetlen anyuka sem fog elfelejteni. A sörösüveg helyét átveszi a cumisüveg, a dizájnos pólók helyett pedig újszülött babaruhák fognak uralkodni a szekrényben. A változás már a terhesség ideje alatt is érezhető, azonban csak akkor fogjuk megérteni, amikor anya és gyermeke elhagyják a kórházat, hogy elfoglalják az új otthonukat.

Az első napok furcsák lesznek, főleg, ha az apuka nem tud folyamatosan otthon lenni és segíteni. A megszokott élet gyökeresen megváltozik, az anyukák gyakran rádöbbennek, hogy hirtelen nem marad idejük semmire. A takarítás másodlagos fontosságú lesz és sokszor az ételt is inkább megveszik vagy kedves rokonok gondoskodnak róla.

A pelenkahegyek arról fognak tanúskodni, hogy a pici rendesen táplálkozik és egyre gyakrabban lesz szükség ruhacserére. Az újszülött babaruhák a fogyóeszközök közé tartoznak, mivel lehet, hogy csak pár percig lesz a gyerekeken. Érdemes többet venni belőle, akár szetteket is beszerezni.

Author: admin